Bevásárlókosár

Vastag pulcsis napot tartottunk – apró lépések a Föld védelmében

Február 3-án csatlakoztunk a Hollandiából indult Warm Sweater Day kezdeményezéshez. A fűtést már az előző napon lejjebb tekertük és tudatosan melegen öltöztünk. Ön tudta, hogy ha csak egy fokkal lejjebb vesszük a fűtést azzal akár 6%-kal csökkenthetjük az energiafogyasztásunkat, és szintén 6%-kal a szén-dioxid kibocsátásunkat? Egy ilyen apró megmozdulással is tehetünk azért, hogy bolygónk jelenlegi klímáját minél tovább fenntarthassuk.

A MyForest közösségi erdők kezdeményezés célja a globális felmelegedés megfékezése a földi erdők számának megduplázásával. A földi erdők számát azért kell megkétszerezni, mert a globális felmelegedés egyik legfontosabb oka az, hogy a Földről az ipari civilizáció kezdete óta eltűnt az erdőknek a kétharmada. Ehhez a MyForest összekötő platformként tevékenykedik, és összekapcsolja az ültetésben aktívan részt vevő civil önkénteseket a projekteket támogató földtulajdonosokkal, cégekkel ill. magánszemélyekkel.

Minden ember/cég, aki akár csak egy fát is támogat bármelyik MyForest erdőben, azzal együtt „tulajdonosává” válik az összes MyForest erdőnek, így megilleti a jog, hogy bármely erdőt meglátogassa.

Az Alapítvány önkéntesei a felajánlott területeken úgynevezett örökerdőket hoznak létre, amiket senki nem vághat ki. Ezek a fák senkinek a tényleges "tulajdonát" nem képezik, ezeknek az erdőknek egyetlen tulajdonosa lehet: a Föld, a rajta élő összes élőlénnyel együtt.

Az erdőket az Alapítvány tíz évig gondozza, utána a természetre bízzák a további sorsukat, de ekkor is megtesznek mindent, amit tudnak a szükséges állagmegóvás érdekében.


500.000 Ft adomány az Ökomenikus Segélyszervezet részére

A KSB vezetősége megdöbbenéssel és megrendüléssel kíséri figyelemmel az Ukrajnában kialakult háborús helyzet fejleményeit. A borzalmas szenvedéseket okozó erőszakot határozottan elítéljük, és a háború elől menekülő családok segítéséért mi is igyekszünk tenni. A KSB Hungary Kft. a segítség leggyorsabb és leghatékonyabb formáját választva 500.000 Ft-tal támogatta az Ökomenikus Segélyszervezet ezirányú programját. Kitartó munkájukat ezúton is köszönjük! 

A KSB laptopokat adományozott

Laptopokkal segítettük a tűzkárt szenvedett borsodi család ikreinek tanulmányait

A család taktakenézi háza az elmúlt év decemberében szenvedett olyan mértékű tűzkárt, hogy mindössze néhány ruhadarabot tudtak megmenteni a ház hamvai közül.

KSB letters on blue background

KSB Csoport

A KSB Csoport közel 2,4 milliárd eurós forgalmával a szivattyúkat, szerelvényeket és a hozzájuk tartozó rendszereket kínáló vállalkozások között vezető helyet foglal el. A magas színvonalú szervizszolgáltatásokról és a kiváló termékminőségről világszerte több mint 15.000 munkatárs gondoskodik. A vállalat sikerének alapja az innovatív technológia, mely világszerte végzett kutatás-fejlesztési munkáján alapul. 

A KSB nemcsak ügyfelei és alkalmazottai, hanem társadalmi kérdések iránt is elkötelezett. CSR-tevékenységeink közé tartoznak például a környezetvédelmi és társadalmi projektek. Elkötelezettek vagyunk az Egyesült Nemzetek Globális Megállapodása mellett. Elvei világszerte erősítik a társadalmi, ökológiai és gazdasági méltányosságot.

Karrier a KSB-nél: Négy kolléga beszélget egymással

Karrier

Partnereink elégedettsége dolgozóink teljesítményétől függ, éppen ezért olyan szakképzett munkatársakra van szükségünk, akik örömüket lelik a munkájukban.  A KSB-nél izgalmas jövő vár rád számos fejlődési lehetőséggel, akár tapasztalt menedzserként, akár pályakezdőként csatlakozol hozzánk.